|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 18 találat | lapozás: 1-18 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mezey Katalin 2001. május 10.Máj. 11-12-én a hargitafürdői Ózon szállodában - a Hargita megyei tanács, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont és a Székelyföld c. csíkszeredai folyóirat szervezésében - erdélyi magyar írók, költők tanácskozásra gyűlnek össze. A rendezvény címe: Irodalom az utódállamokban. Az előrejelzések szerint jelen lesz több (sok esetben innen elszármazott) magyarországi író, anyaországi kritikusok, irodalomtörténészek társaságában (így pl. Ágoston Vilmos, Mezey Katalin, Oláh János, Szávai Géza, Szigeti Lajos Sándor, Bányai János, Martos Gábor, Pomogáts Béla, Bodor Ádám). A belföldi meghívottak között lesz többek között: Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Bálint Tibor, Szilágyi István, Lászlóffy Aladár, Király László, Páll Lajos, Ferencz Imre, Egyed Péter, Mózes Attila, Vida Gábor, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Láng Zsolt, Bölöni Domokos, Ferenczes István, Bíró Béla, Fábián Ernő, Domokos Géza, Bogdán László, Borcsa János, Gál Éva Emese, valamint könykiadók (közülük néhányan írói minőségükben is): Kozma Mária, Tőzsér József, Káli Király István. A fiatal romániai magyar író- és költőnemzedék is képviselteti magát (pl. Balázs Imre József, Demény Péter, Papp Sándor Zsigmond, Gergely Edit, Molnár Vilmos, György Attila, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Sántha Attila). /Erdélyi Magyar Írók Találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./2001. augusztus 12.Környezet és nevelés címmel tartották meg július 6-16. között Illyefalván, a budapesti Sándor-kör (ökumenikus pedagógus szervezet) és a Kárpát- medencei Háló szervezésében azt a pedagógus-továbbképző tábort, amelynek célja a nevelők nevelése és a kölcsönös felelősség tudatosítása volt. A tábor előadói és résztvevői, erdélyi, magyarországi, felvidéki és vajdasági pedagógusok, illetve jövendőbeli pedagógusok voltak. A művészeti környezetről tartott előadásában Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem néprajztanára hangsúlyozta, hogy a művészeti nevelés mellőzése a csupán száraz tudományosságra és elméletre beállítódott iskolai oktatásban káros hatással lehet a gyermeki lélekre. Mezey Katalin költő és Oláh János író-szerkesztő az irodalmi környezetről szólva szomorúan állapították meg, hogy az utóbbi évtizedekben az irodalom mint érték háttérbe szorítódott, és valóban értékes művek, fontos szerzők maradnak ki az iskolai oktatásból, a színházakban mellőzik a színvonalas magyar drámát, a könyvesboltokból kiszorulnak a magyar verseskötetek, hiszen többnyire csak a divatos külföldi regényekre van igény. A tábor témái között a magyar történelem is helyet kapott: Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék szerkesztője előadása és Molnár Imre budapesti értekezése révén. A nyelvi környezetről, a hagyományok átörökítésének fontosságáról beszéltek Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora, Mucsányi János, a Duna TV szerkesztője és Tánczos Vilmos, a BBTE néprajztanára. Elek István magyarországi író és politikus a politika ismeretének mint a világban való eligazodás eszközének fontosságát emelte ki. /Deák Tünde Klaudia: Pedagógustábor környezetünk érdekében. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 12./2004. október 6.Budapesten, okt. 2-án tartotta soros, háromévente összehívott közgyűlését a 897 tagot számláló Magyar Írószövetség. Elnöki beszámolójában Kalász Márton végigvezetett a nehézségeken, szólva a 2004 januárjától beálló rendkívüli állapotról (Döbrentei Kornél beszéde elleni tiltakozásként rendre léptek ki tagok az Írószövetségből), továbbá arról, hogy a kilépések időszakában a székházat is el akarták venni. A vitában megfogalmazták: annak ellenére, hogy működnek más írószervezetek is, a Magyar Írószövetség az egész magyar írótársadalom érdekképviseleti szervezeteként működik tovább. Turcsány Péter szólt a Magyar Írószövetség és az irodalmi társaságok, az ITÁSZ, a Szépírók Társasága stb. közötti kapcsolatokról, kiemelve az együttműködő írótársadalom fontosságát. Végül a választásokon a 40 év fölöttiek listáján a legtöbb szavazatot kapta Kalász Márton leköszönő elnök, őt követi Lászlóffy Aladár, Mezey Katalin, Jókai Anna, Bella István. Lászlóffy Aladáron kívül további erdélyi választmányi tagok Farkas Árpád, Ferenczes István, Gálfalvi György, valamint Beke György, a 40 év alattiak listáján Fekete Vince, György Attila és Király Zoltán kerültek Erdélyből a választmányba. /Gál Éva Emese: A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./2005. október 17.Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány október 14-én író-olvasó találkozót szervezett Székelyudvarhelyen. A meghívottak Magyarországról jöttek, Mezey Katalin, a Széphalom Könyvkiadó igazgatója, valamint Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője. A rendezvény házigazdája, Lőrincz György vezette a beszélgetést, melynek fő témája a magyarság sorskérdése volt. Az összefogás helyett a megosztottság uralja nemzetünket. A találkozón elhangzott, hogy a nemzeti összefogás mellett a magunk bemutatásával, a magyarságról kialakult téves kép helyreállításával is többet kell foglalkozni. /bágyi: Magyar sorskérdések. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 17./2006. szeptember 11.Az idei, XIV. Salvatore Quasimodo Költőversenyt a Sepsiszentgyörgyön született Csiki László nyerte, különdíjat kapott Kálnay Adél. Mezey Katalin, a Salvatore Quasimodo Alapítvány Kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a költőversenyre 171 pályázó küldte be verseit. /Quasimodo emlékdíj Csiki Lászlónak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./2008. november 10.Budapesten a Magyar Írószövetség tagjai október 23-án megkoszorúzták a székház falán elhelyezett, a forradalom emlékét megörökítő emléktáblát, valamint a Gérecz Attila-emléktáblát. Ezt követően a szokásoknak megfelelően átadták az Arany János-díjakat. 2008-ban Arany János-díjat kapott Marsall László Kossuth-díjas költő és Szilágyi István Kossuth-díjas író, a Helikon főszerkesztője. A díjazottak munkásságát Mezey Katalin költő és Márkus Béla irodalomtörténész méltatta. /Hírek. = Helikon(Kolozsvár), nov. 10./2009. július 1.Július 2-4-e között tartják meg Nagyváradon a VI. Partiumi Írótábort. Az idén különös figyelmet szentelnek a költő, író, nyelvújító Kazinczy Ferenc emlékének, születésének 250. évfordulójára alkalmából. Magyarországról és a Felvidékről is érkeznek meghívottak. Az ünnepi megnyitó július 2-án lesz a váradvelencei Góbé csárdában. Köszöntőt mond Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke, majd Kazinczy Ferenc életútjáról, munkásságáról tart előadást Bíró Ferenc irodalomtörténész és Kupán Árpád helytörténész. A Vámbéry Antológia 2009 című kiadványt Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának főtitkára mutatja be. Ezután Nemzet, anyanyelv, kultúra címmel Pomogáts Béla irodalomtörténész értekezik. Július 3-án elzarándokolnak Kazinczy szülőhelyére, Érsemjénbe. Ünnepi beszédet mond: Mezey Katalin költő, a Tokaji Írótábor kuratórumi elnöke, L. Simon László költő, a Magyar Írószövetség titkára, Székelyhidi Ágoston író, politikus és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. Este a nagyváradi Góbé csárdában Halász János országgyűlési képviselő, Debrecen alpolgármestere méltatja Székelyhidi Ágoston Értékek és esélyek című könyvét, majd a nagyváradi Szigligeti Társulat színművészeinek Tövisek és virágok című pódiumműsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Végezetül a pénteki irodalmi esten a budapesti Magyar Napló friss számait mutatja be Oláh János főszerkesztő. Július 4-én Széphalom és a Kazinczy-kultusz címmel Fehér József, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója tart előadást. Ezután a Várad folyóirattal ismerteti meg a közönséget Szűcs László főszerkesztő. Lipcsey Ildikó és Dukrét Géza könyveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. /Holnap nyit a Partiumi Írótábor. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 1./ 22/ A vasfüggöny leomlásának 20. évfordulóján adták át június 27-én, Gödöllőn a Magyar Szabadság Díjat, amit idén Tempfli József nagyváradi megyés püspök és Rózsás János Gulágot megjárt író vehetett át. Rózsás János 1944-ben került ki leventeként a szovjet frontra, ahol azonnal hadifogságba esett, majd tíz év kényszermunkára és örökös száműzetésre ítélték. A málenkij robot idején jó barátságba került Alekszandr Szolzsenyicinnel, aki a Gulág szigetcsoport című művében meg is emlékezett róla. Miután visszatérhetett Magyarországra, megírta visszaemlékezéseit, ami csak a rendszerváltás után jelenhetett meg. Művei közül kiemelkedő a Gulag lexikon, ami segít e történelmileg fehér folt felszámolásában. Tempfli József nagyváradi megyés püspök az elmúlt két évtizedben papi tevékenysége mellett visszaszerzett több egykori egyházi tulajdont, többek között a püspöki palotát és több kórházat. /Magyar Szabadságért díjak. Tempfli József és Rózsás János a díjazott. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 1./2009. augusztus 18.Idén 37. alkalommal találkoztak a magyar nyelvterület irodalomkedvelői a Tokaji Írótáborban. Csaknem 200 meghívott és számos érdeklődő vett részt az augusztus 12–14. között megrendezett írótábor változatos programjain. Anyanyelvünk általános helyzetéről, megújulásáról, a nyelvőrzés és a nyelvújítás kérdéseiről tanácskoztak kortárs irodalmárok a magyar borok fővárosában, Tokajon. Az előadások, szakmai viták és kiállítások mellett a résztvevők idén a 250 éve született Kazinczy Ferencre is emlékeztek. Az idei tábor címe Élő nyelv, élő irodalom – Hagyomány és kihívások. „Az író és olvasó nyelve a szórványban eltávolodik egymástól. Itt Petőfi és Jókai nyelve érthetetlenné válik” – fogalmazott az írótábor egyik előadásában Vetési László kolozsvári református lelkész. Vetési kifejtette: irodalom nélkül nincsen kultúra, és ott, ahol már nem beszélik a nyelvet, bezárul a magyar irodalom megértése felé vezető út. Vetési felhívta a figyelmet: már annyira kevesen beszélik a magyar nyelvet a Szatmár megyei Sződemeteren, hogy ott szinte teljesen érthetetlenné vált Kölcsey, és ez igaz a mezőségi Pusztakamarásra is, ahol Sütő András már nem csak fizikai valójában halott. Mezey Katalin, a tábor elnöke bejelentette: a jövő évi Tokaji Írótábort a határon túli magyar irodalomnak szentelik, a címe pedig Sokágú síp: Kánon, hatás, közvetítés lesz. /Végh Balázs: Csaknem 200 meghívottja volt idén a Tokaji Írótábornak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./2009. december 24.Negyven évvel ezelőtt jelent meg a kilencek versantológiája Budapesten, az Elérhetetlen föld. Éppen abban az időben jelent meg Sepsiszentgyörgyön a Kapuállító irodalmi antológia, melyet fiatal szerkesztők, írók szerkesztettek /köztük Czegő Zoltán/. Egybeesés. Nem volt az véletlen, hogy a kilencek irodalmárcsoport tagjai járogattak Sepsiszentgyörgyre, Utassy József, Kiss Benedek, Kovács István, Oláh János, Mezey Katalin, aztán a tőlük fiatalabb Nagy Gáspár, de ő nem volt a kilencek között, fiatalabb volt s fiatalon ment bele a mindenségbe. Egymás után nőtt föl az úgynevezett első, majd a második Forrás-nemzedék, közülük Farkas Árpád, Magyari Lajos, Váry Attila, Csiki László és Czegő Zoltán az 1968-ban indult sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnél dolgoztak, alapító szerkesztők, kezdő írók, költők voltak. A kilencek a hetek után jelentkeztek Pesten, maguk is bolyban, mint az erdélyiek. 1968-ban a Korunk című kolozsvári folyóirattól jött le Szentgyörgyre Herédi Gusztáv szerkesztő. Azzal nyitott be, hogy látni akarja azt a csapatot, amelyik ilyen lapot szerkeszt. Herédi azután egy cikkben mondta: könnyű Dali Sándor főszerkesztőnek jó lapot csinálni öt költővel. A Szekuritáté számon tartotta őket. Ilia Mihály Szegedről, Czine Mihály Budapestről látogatott el hozzájuk. E két híres tanár küldte Sepsiszentgyörgyre a hallgatóit, menjenek magyar világot látni. Jöttek, hoztak könyveket, lapokat. A Kapuállító vakmerőség volt, ahogy a budapesti Elérhetetlen föld is, Nagy László előszavával. Czegő szerkesztette a kollégák s a közhangulat kérésére a második Kapuállítót, 1982-ben jelent meg. – Kaput állítottunk, elérhetetlen földekre, magyar kaput, összegezett Czegő Zoltán. /Czegő Zoltán: Kapuállítók az elérhetetlen földön. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./2011. július 11.Ismét írók „táboroztak” Nagyváradon„Magyar irodalom – magyar jövő” – ez volt a mottója a nyolcadszor megszervezett Partiumi Írótábornak, amely július 7-e és 9-e között, csütörtöktől szombatig zajlott Nagyváradon. Barabás Zoltán főszervező szerint irodalmi nemzet a magyar, s az írástudóknak mindenkor felelősséget kellett vállalniuk a magyarságért. Az írótáborba nemcsak a partiumi régióból, hanem Magyarországról, a Felvidékről és Erdélyből is érkeztek írók, költők és irodalmárok. A helyszín, mint az előző alkalmakkor is, a nagyváradi Góbé Csárda volt. A három nap alatt az írótáborban megfordult sok jeles személyiség, többek között Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Mezey Katalin, a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke és Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke. Ködöböcz Gábor, az egri Agria irodalmi folyóirat főszerkesztője be is mutatta a kiadvány legújabb számát, amelyben váradi költők versei is szerepelnek. Előadást tartott Horváth Béla irodalomtörténész, Benő Attila docens, Szakolczay Lajos műkritikus, Bertha Zoltán irodalomtörténész, Oláh János és Pataki István költők, Vasy Géza irodalomtörténész, Csép Sándor drámaíró, illetve János-Szatmári Szabolcs irodalomtörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora is. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke szombat délelőtti előadásában az irodalom szerepéről értekezett, amelyet a magyar történelemben töltött be. Kifejtette: történelemformáló például a Szentírás magyarra fordítása, amely a nemzet megújulását a reformáció korában segítette. Felemlegette a Te voltál a mi hajlékunk nemzedékről nemzedékre kezdetű zsoltárnak a rendszerváltás előtt betöltött fontos szerepét is – a zsoltárt gyakran a nemzeti Himnusz helyett énekelték, amikor azt nem volt szabad. Az 1991-es II. Református Világtalálkozó mottója is ez az idézet volt. Felsorolta azokat a Biblia-kiadásokat, amelyek Magyarország területén születtek. Felhívta a figyelmet a prédikációirodalom fontosságára is, mondván, a szószéken elhangzott, jó esetben irodalmi értéket képviselő beszédek jutnak el a legtöbb emberhez. Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár) 2011. október 23.Évadnyitó irodalmi est a Lorátffy központbanOktóber 21-én tartották meg a Pro Universitate Partium Alapítvány és a Partiumi Írótábor Egyesület évadnyitó irodalmi estjét a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumtermében. Az évadnyitó költői est vendégei Mezey Katalin költő, a Széphalom Könyvkiadó igazgatója, a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke és Oláh János költő, író, a Magyar Napló főszerkesztője volt. A beszélgetés egy rendhagyó ajándékkal, Meleg Vilmos színművész szavalatával kezdődött, aki a két vendég néhány versét adta elő. A házigazda, Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke egy Nagy Gábor versrészlettel vezette be a kérdését: milyen helyzetben van a mai irodalmi élet, hányan írnak, és hányan olvasnak verset, irodalmat? Oláh János szerint nem az a lényeges, hogy hányan olvassák a megírt verseket, mivel nem biztos, hogy az a jó, az értékes, amit sokan vesznek a kezükbe. Hozzátette, azt kell megírni, amiről a költő úgy gondolja, hogy érdemes papírra vetni, hiszen az irodalom feladata lekottázni azt a létet, amelyben élünk. Mezey Katalin hozzáfűzte, hogy Magyarországon sokan írnak verseket, a fiatalabb korosztály körében is, akik énjüket, érzéseiket ilyen formában próbálják megfogalmazni. „Sok száz pályamű érkezik be hozzánk, és nem csak Magyarországról, hanem a Kárpát-medencéből is. Ez azt bizonyítja, hogy sokan írnak, és mivel szépirodalmat csak a szépirodalom szülhet, feltehetően sokan is olvasnak verseket.” Versek A továbbiakban az irodalom támogatásáról esett szó. Oláh János aláhúzta, hogy a költőket nem az állam tartja el, ahogy a legtöbben gondolják. Hozzátette, ebből a tévhitből adódóan egy összehangolt ellenszenv alakult ki az irodalom, „a nemzeti identitás legjobb őrzője” ellen. Az est folyamán szó esett a könyvkiadók nyújtotta kínálatról is. Oláh János elmondta, hogy három nagy cégen keresztül a könyvkiadók jórészt a magyarországi sztárok könyveit és a külföldi bestsellereket forgalmazzák és reklámozzák. Ennek ellenére a költői esteken és egyéb irodalmi rendezvényeken sok verses és prózakötetet adnak el. A költői est folyamán a magyarországi vendégek fel is olvastak műveikből. Mezey Katalin elmondta: közönség előtt jobban szeret verset olvasni, mert ennek üzenete nem olyan esetleges, mint a spontán beszédnek. Arra a kérdésre, hogy vereseik közül mennyit tudnak kívülről, Mezey Katalin azt válaszolta, nyilvánosság előtt nem szokott fejből szavalni verset, mert biztos beleakadna. Oláh János bevallotta, két epigrammáját tudja fejből, amelyeket el is mondott a kisszámú közönségnek. Ezek közül a Magyarok című akár a rendezvény végszava is lehetett volna: „E konok nyelvet kevesen beszéljük, de ahhoz mégis túl sokan, hogy értsük egymást.” Nagy Noémi erdon.ro 2013. január 16.Ötven diákíró találkozik SárváronIdén is megrendezik a Kárpát-medencei magyar diákírók és diákköltők találkozóját Sárváron március 26. és 29. között. A háromnapos tábor résztvevőit pályázat útján választják ki. Az irodalmi táborra azok a középiskolás diákok kapnak meghívást, akik az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, a Sárvári Városi Önkormányzat, valamint a sárvári Tinódi Gimnázium által kiírt irodalmi pályázaton bekerülnek az ötven legjobb közé – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Mezey Katalin József Attila-díjas költő, az Írók Szakszervezetének titkára. Elmondása szerint minden évben több száz jelentkezőből választják ki a legjobbakat. Mezey Katalin rámutatott: a magyarországi és a külhoni középiskolákban is nagy az érdeklődés az évtizedek során rangos irodalmi eseménnyé vált rendezvény iránt. A sárvári irodalmi tábort az 1970-es évektől rendezik meg, a rendszerváltás óta az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete közösen szervezi a találkozót a várossal és a gimnáziummal. Az évek során az egykori pályázók közül olyan elismert költők és írók kerültek ki, mint Kemény István, Kun Árpád, Tóth Krisztina, Vörös István – aki tagja az idei zsűrinek is – vagy Varró Dániel és Lackfi János, a külhoni területekről pedig az erdélyi Lukács Aranka és a felvidéki Polgár Anikó – sorolta Mezey Katalin. Idén is vers és próza, valamint tanulmány kategóriában lehet pályázni, az interneten közzétett feltételek szerint. A pályamunkákat magyar nyelven, kizárólag postán, levélben lehet eljuttatni az Írók Alapítványa budapesti címére – fűzte hozzá. A legjobbnak ítélt ötven szerző kap majd meghívást a tavaszi szünetben a sárvári táborba, ahol a műhelymunka során háromtagú zsűri – Bertha Zoltán irodalomtörténész, Vörös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője és Papp Márió költő – értékeli a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is. Népújság (Marosvásárhely), 2013. július 7.X. Partiumi Írótábor NagyváradonHagyomány, haladás, megmaradás címmel a hétvégén, 2013. július 4–6. között a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület tizedik alkalommal szervezett írótábort Nagyváradon. A jubileumi rendezvény középpontjában az 1943-ban Balatonszárszón zajlott írótalálkozó és konferencia volt, amely a magyar társadalom és gazdaság a második világégéssel összefüggő kérdéseinek megvitatását szorgalmazta. A X. Partiumi Írótábor keretében mintegy húsz meghívott előadó értekezett, köztük Tőkés László európai parlamenti képviselő, az írótábor állandó vendége és támogatója. A zárónapon elhangzó, Szárszó – múlt, jelen, jövendő című előadásának elején az egyház szerepvállalását emelte ki a balatonszárszói írótalálkozó megszervezésében. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke rámutatott azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek a 40-es évek elején, egy vesztett háború fenyegetettségében bontakoztak ki, és amelyek a szárszói konferencia legfőbb kérdéseit vetették fel. Az akkori események felidézése után, a jelenhez érkezve Tőkés László kifejtette: „az önálló magyar utat kell válasszuk és azt kövessük”. Kis-magyarországi vonatkozásban ez azt jelenti, hogy „az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk.” A balatonszárszói konferencia Erdélyre vonatkozó, máig érvényes üzenetének megfogalmazásakor Tőkés László Németh László szárszói beszédét idézte, aki az úgynevezett népi írók politikai irányának, a jobboldallal és baloldallal szemben kialakult „harmadik oldalnak” a híve volt. Németh László elhíresült kérdésfelvetését – „Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké?” – utalva az Európai Parlamenti képviselő feltette a kérdést: „nem lehetne Erdély az erdélyieké?”. Meggyőződése szerint Erdély népe egész történelme során ilyen önálló gondolkodásról tett tanúbizonyságot. Előadásának utolsó részében Tőkés László az aggasztó népszámlálási adatok tükrében jövőbemutató következtetéseket vont le. A „vértelen pusztulásnak” vagy „önkéntes Trianonnak” is nevezett fogyatkozásunkat tekintve az EP-képviselő felhívta a figyelmet: ezt a folyamatot sem prédikációval, sem szavalatokkal nem tudjuk megállítani. Önvizsgálatot kell tartanunk, hogy mekkora a felelősségünk a zuhanó mértékű apadásban. A civil szféra, az egyház és a politikum együtt kell gondolkozzon a folyamat megállítása érdekében, úgy ahogy ezt tették elődeink 1943-ban Balatonszárszón. „Kövessük a szárszói példát, keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – hangsúlyozta Tőkés László. Az írótábor zárónapján díjátadásra is sor került: idén Mezey Katalin budapesti prózaíró, költő, a legendás Kilencek költőcsoport tagja vehette át Tőkés Lászlótól a Partiumi Írótábor díját. A díjazottat Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatta. A találkozó főszervezője, Barabás Zoltán nagyváradi költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke azzal a reménnyel zárta a háromnapos, programgazdag tanácskozást, hogy jövőre ugyanilyen szép számban vesznek majd részt a magyar irodalom jeles képviselői a soron következő írótáborban. Erdély.ma 2013. július 12.Az űrlap aljaA magyar jövőről a Partiumi Írótáborban Az idén a X. Partiumi Írótábort szervezte meg Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület. A Hagyomány, haladás, megmaradás című színvonalas és programokban gazdag rendezvénynek a nagyváradi Góbé csárda adott otthont. Az írótábor zárónapján Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte jelenlévőket, majd ezután átadta a szót a rendezvény állandó vendégének és támogatójának, Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, aki még mielőtt elkezdte volna az előadást, megemlékezett Tüzes Bálint költőről. Egyházi, politikai és nemzeti ökuménia „Az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk” – jelentette ki a volt református püspök a Szárszó – múlt, jelen, jövendő címmel tartott értekezésén. Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón és konferencián a befejezéséhez közeledő háború várható következményeivel, illetve az ország sorsával vetettek számot. „A jelenben egy vértelen pusztulásnak vagyunk a szenvedő alanyai” – mutatott rá Tőkés László utalva a vészjósló népszámlálási adatokra, a magyarság fogyatkozására. Az EP-képviselő a szárszói példa követésében látja a megoldást, és azt tanácsolja, gondolkozzon együtt a civil szféra, az egyház és a politikum azon, hogyan lehetne megállítani a fogyatkozást, hiszen ugyanúgy cselekedtek 1943-ban is Balatonszárszón. „Keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – mondta az egybegyűlteknek. „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni” Németh László küzdelme a magyar jövőért címmel tartott ezután előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. „A háborús események végső kimenetelének és az ország, illetve a nemzet várható sorsának megítélése adott feladatot és tartalmat az 1943. augusztus 23–29. között a népi írótábor vezető személyiségei, mindenekelőtt Püski Sándor által megrendezett szárszói találkozónak” – kezdte az értekezést az irodalomtörténész. Majd a következőképpen folytatta. A tanácskozás harmadik napján Németh László tartott előadást, ami Szárszói beszéd címmel vált a magyar politikai irodalom egyik klasszikus művévé. Nem váratlanul szólaltatta meg a beszéd Németh László történelmi felismeréseit és szorongásait, előzményei között ott találhatóak az 1942-ben rendezett lillafüredi írótalálkozón és az 1943-ban Nagyváradon tartott előadások, valamint az a polémia, amelynek során Népi író címmel fejtette ki nézeteit. Váradon fiatal hallgatóság előtt beszélt arról, hogy a kisebbségi sorsból szabaduló erdélyi magyarok előtt milyen tennivalók állnak. Annak fontosságára figyelmeztetett, miszerint a kisebbségi sorsban kialakított és tanúsított közösségi erkölcsöt (felelősségvállalás, józan számvetés és az egymás iránt tanúsított szolidaritás) a többségi helyzetben is fenn kell tartani. Pomogáts Béla Németh Lászlót idézte: „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk.” Németh László sejtelmei beteljesedtek Visszatérve a Szárszói beszédre Pomogáts Béla elmondta, Németh László féltve a magyarságot előrevetítette, milyen súlyos következményei lesznek a szovjet megszállásnak, illetve a magyar értelmiség közéleti szerepvesztésének. „Én ezt a háborút – idézte a beszéd egyik lényeges megállapítását az irodalomtörténész – az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcolásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni rendezéstől. Az az üdvösség, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk megváltókat, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a poglavnik, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak. Mondjuk-e, hogy ezek a tanácsadók – még a jóindulatúak is, – keveset tudnak a magyarság valódi állapotáról, a rosszindulatúak pedig első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a bennszülöttek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” Pomogáts Béla elmondta, amitől itt Németh László féltette a magyarságot az néhány esztendő múlva bekövetkezett. A jelenlévők közül többen is bólogattak, hiszen bőségben voltak a tapasztalatoknak. Az értelmiség: Noé bárkája A másik fontos megállapítása Németh Lászlónak az előadó szerint az volt, amit az értelmiségről mondott. A szárszói felszólaló számos írása tanúsítja, hogy az értelmiségi társadalom utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. „Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvet, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniuk kell, hogy értelmiségi emberek, és ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában” – idézte az irodalomtörténész Németh Lászlót. Pomogáts Béla kijelentette, a két stratégiai mondanivaló szorosan összefügg egymással. A magyarság és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani – tette hozzá. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nemcsak ideológusnak, hanem jövendőmondónak is bizonyult, hiszen a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének a veszedelmét és következményeit jól érzékelte. A szárszói szónok beszéde éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszélyt valamiképpen elhárítsa, legalább úgy, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, mi történik hazájával és mi történik vele. E tekintetben Németh László gondolatai hét évtized elteltével sem veszítettek aktualitásukból. Szárszó öröksége Szakolczay Lajos műkritikus Szárszó élő öröksége címmel tartott előadást (aminek szövegét teljes terjedelemben már leközöltük hétfőn az értekezésnek a ’43-as találkozóról és jelentőségéről való átfogó jellege miatt). „A tanácskozás egyik tanulsága többek között az, hogy ne hagyjuk magunkat – mutatott rá az előadó. Az a miénk, amit kikövetelünk. Imádkozással? Építéssel! – mondta, majd hozzátette: A minőségtégla – e nélkül nincsen tartós fal – ott lebegjen szemünk előtt, s mikor az egyiket a másikra tesszük, gondoljunk őseink századok óta vívott csatáira. A népi írók mozgalma a Zrínyitől Illyésig tartó utat erősítette avval, hogy visszaadta önbecsülésünket. Megacélozta tartásunkat, kiegyenesítette gerincünket.” Fleisz János történész ezután bemutatta Gábor Ferenc Egy falu, melynek nem látni mását. Köröstárkány monográfiája és Életem viharának emlékére. Köröstárkány fekete húsvétja című kötetét, melyet a méltató és a szerző is egyaránt hiánypótlónak nevezett. Gábor Ferenc kijelentette, több helytörténeti írásra lenne szükség, illetve arra, hogy mindezeket oktassák az iskolákban, hogy a diákok ismerjék meg a múltat helyi vonatkozásban is. Ezt követően Meleg Vilmos színművész versműsort adott elő, többek között József Attila Balatonszárszó, Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton, Csukás István Szárszó, nyár és a Vonat kattog, valamint Rónay György Szeptemberi csönd című művét szavalta el. Elismerés és reményteljes búcsú Díjátadással zárult a rangos rendezvény. Idén a József Attila-díjas Mezey Katalin budapesti prózaírót, költőt, műfordítót részesítették elismerésben, akit Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatott. „Mezey Katalin példaszerű hűségről, felelősségről és rendületlen elkötelezettségről árulkodó pályáján végigtekintve jó okkal juthatnak eszünkbe Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének kétségbeesésben is méltóságot, reménytelenségben is reménységet, erőtlenségben is erőt sugárzó szavai: »Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk«” – mondta Ködöböcz Gábor a köszöntés végén. Miután Tőkés László átnyújtotta a díjat Mezey Katalinnak, Barabás Zoltán megköszönte az egybegyűlteknek a részvételt és azt, hogy ez a családias, meghitt hangulatú rendezvény létrejöhetett, valamint búcsúzóul reményteljesen arra bíztatta az egybegyűlteket, jövőre is legalább ilyen szép számban vegyenek részt, ahogy azt idén is tették. Ladányi Norbert Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. július 10.A magyar jövőről a Partiumi ÍrótáborbanIdén a X. Partiumi Írótábort szervezte meg a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület. A Hagyomány, haladás, megmaradás című színvonalas és programokban gazdag rendezvénynek a nagyváradi Góbé csárda adott otthont. Az írótábor zárónapján Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd ezután átadta a szót a rendezvény állandó vendégének és támogatójának, Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, aki még mielőtt elkezdte volna az előadást, megemlékezett Tüzes Bálint költőről. Egyházi, politikai és nemzeti ökuménia „Az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk” – jelentette ki a volt református püspök a Szárszó – múlt, jelen, jövendő címmel tartott értekezésén. Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón és konferencián a befejezéséhez közeledő háború várható következményeivel, illetve az ország sorsával vetettek számot. „A jelenben egy vértelen pusztulásnak vagyunk a szenvedő alanyai” – mutatott rá Tőkés László utalva a vészjósló népszámlálási adatokra, a magyarság fogyatkozására. Az EP-képviselő a szárszói példa követésében látja a megoldást, és azt tanácsolja, gondolkozzon együtt a civil szféra, az egyház és a politikum azon, hogyan lehetne megállítani a fogyatkozást, hiszen ugyanúgy cselekedtek 1943-ban is Balatonszárszón. „Keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – mondta az egybegyűlteknek. „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni” Németh László küzdelme a magyar jövőért címmel tartott ezután előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. „A háborús események végső kimenetelének és az ország, illetve a nemzet várható sorsának megítélése adott feladatot és tartalmat az 1943. augusztus 23–29. között a népi írótábor vezető személyiségei, mindenekelőtt Püski Sándor által megrendezett szárszói találkozónak” – kezdte az értekezést az irodalomtörténész. Majd a következőképpen folytatta: A tanácskozás harmadik napján Németh László tartott előadást, ami Szárszói beszéd címmel vált a magyar politikai irodalom egyik klasszikus művévé. Nem váratlanul szólaltatta meg Németh László a történelmi felismeréseit és szorongásait, előzményei között ott találhatók az 1942-ben rendezett lillafüredi írótalálkozón és az 1943-ban Nagyváradon tartott előadások, valamint az a polémia, amelynek során Népi író címmel fejtette ki nézeteit. Váradon fiatal hallgatóság előtt beszélt arról, hogy a kisebbségi sorsból szabaduló erdélyi magyarok előtt milyen tennivalók állnak. Annak fontosságára figyelmeztetett, miszerint a kisebbségi sorsban kialakított és tanúsított közösségi erkölcsöt (felelősségvállalás, józan számvetés és az egymás iránt tanúsított szolidaritás) a többségi helyzetben is fenn kell tartani. Pomogáts Béla Németh Lászlót idézte: „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk.” Németh László sejtelmei beteljesedtek Visszatérve a Szárszói beszédre Pomogáts Béla elmondta, Németh László féltve a magyarságot előrevetítette, milyen súlyos következményei lesznek a szovjet megszállásnak, illetve a magyar értelmiség közéleti szerepvesztésének. „Én ezt a háborút – idézte a beszéd egyik lényeges megállapítását az irodalomtörténész – az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcolásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni rendezéstől. Az az üdvösség, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk megváltókat, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a poglavnik, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak. Mondjuk-e, hogy ezek a tanácsadók – még a jóindulatúak is – keveset tudnak a magyarság valódi állapotáról, a rosszindulatúak pedig első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a bennszülöttek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” Pomogáts Béla elmondta, amitől itt Németh László féltette a magyarságot, az néhány esztendő múlva bekövetkezett. A jelenlévők közül többen is bólogattak, hiszen bőségben voltak a tapasztalatoknak. Az értelmiség Noé bárkája A másik fontos megállapítása Németh Lászlónak az előadó szerint az volt, amit az értelmiségről mondott. A szárszói felszólaló számos írása tanúsítja, hogy az értelmiségi társadalom utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. „Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvet, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniuk kell, hogy értelmiségi emberek, és ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában” – idézte az irodalomtörténész Németh Lászlót. Pomogáts Béla kijelentette, a két stratégiai mondanivaló szorosan összefügg egymással. A magyarság és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani – tette hozzá. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nemcsak ideológusnak, hanem jövendőmondónak is bizonyult, hiszen a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének a veszedelmét és következményeit jól érzékelte. A szárszói szónok beszéde éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszélyt valamiképpen elhárítsa, legalább úgy, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, mi történik hazájával és mi történik vele. E tekintetben Németh László gondolatai hét évtized elteltével sem veszítettek aktualitásukból. Szárszó öröksége Szakolczay Lajos műkritikus Szárszó élő öröksége címmel tartott előadást (aminek szövegét teljes terjedelemben már leközöltük hétfőn az értekezésnek a ’43-as találkozóról és jelentőségéről való átfogó jellege miatt). „A tanácskozás egyik tanulsága többek között az, hogy ne hagyjuk magunkat – mutatott rá az előadó. Az a miénk, amit kikövetelünk. Imádkozással? Építéssel! – mondta, majd hozzátette: A minőségtégla – e nélkül nincsen tartós fal – ott lebegjen szemünk előtt, s mikor az egyiket a másikra tesszük, gondoljunk őseink századok óta vívott csatáira. A népi írók mozgalma a Zrínyitől Illyésig tartó utat erősítette avval, hogy visszaadta önbecsülésünket. Megacélozta tartásunkat, kiegyenesítette gerincünket.” Fleisz János történész ezután bemutatta Gábor Ferenc Egy falu, melynek nem látni mását. Köröstárkány monográfiája és Életem viharának emlékére. Köröstárkány fekete húsvétja című kötetét, melyet a méltató és a szerző is egyaránt hiánypótlónak nevezett. Gábor Ferenc kijelentette, több helytörténeti írásra lenne szükség, illetve arra, hogy mindezeket oktassák az iskolákban, hogy a diákok ismerjék meg a múltat helyi vonatkozásban is. Ezt követően Meleg Vilmos színművész versműsort adott elő, többek között József Attila Balatonszárszó, Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton, Csukás István Szárszó, nyár és a Vonat kattog, valamint Rónay György Szeptemberi csönd című művét szavalta el. Elismerés és reményteljes búcsú Díjátadással zárult a rangos rendezvény. Idén a József Attila-díjas Mezey Katalin budapesti prózaírót, költőt, műfordítót részesítették elismerésben, akit Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatott. „Mezey Katalin példaszerű hűségről, felelősségről és rendületlen elkötelezettségről árulkodó pályáján végigtekintve jó okkal juthatnak eszünkbe Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének kétségbeesésben is méltóságot, reménytelenségben is reménységet, erőtlenségben is erőt sugárzó szavai: »Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk«” – mondta Ködöböcz Gábor a köszöntés végén. Miután Tőkés László átnyújtotta a díjat Mezey Katalinnak, Barabás Zoltán megköszönte az egybegyűlteknek a részvételt és azt, hogy ez a családias, meghitt hangulatú rendezvény létrejöhetett, valamint búcsúzóul reményteljesen arra biztatta az egybegyűlteket, jövőre is legalább ilyen szép számban vegyenek részt, ahogy azt idén is tették. Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. július 11.Véget ért a XII. Partiumi ÍrótáborA rendezvény utolsó napján némileg változott a program, Szőcs Géza a tervezettnél később érkezett Nagyváradra, így Juhos-Kiss Ferenc író költő többek között Szent István és Szent László alakját felidéző eladása után Tőkés László EP-képviselő, az írótábor fővédnöke emlékezett meg volt munkatársáról, Barabás Zoltán költőről, majd Meleg Vilmos színművész adott elő egy összeállítást a májusban elhunyt költő verseiből. Pomogáts Béla irodalomtörténész szintén Barabás Zoltán alakját idézte fel, mint mondta, elsősorban az egykori jóindulatára emlékszik vissza. Az irodalomtörténész azt is felajánlotta, hogy akár anyagilag is támogatja síremlékének rendbetételét, illetve egy olyan emlékkötet kiadását, mely Barabás Zoltán versei mellett a barátok visszaemlékezéseit tartalmazná. Egyperces néma csenddel emlékeztek meg az egykori alapítóról, majd Tőkés László beszélt a közösségteremtő emlékezet kapcsán többek között az irodalom identitásképző szerepéről, és arra is kitért, hogy Trianon óta folyamatos a hadviselés az egyházunk, az oktatásunk és az irodalmunk ellen. Elmondta azt is, hogy a Partium reneszánszát tűzték ki egyik céljukul. A hozzászólások során Oláh János író, költő felvetette, hogy a Magyar Napló folyóirat mellett működőhöz hasonlóan szükség lenne egy, az írótábor körül szerveződő állandó műhelyre is, szintén irodalmár felesége, Mezey Katalin pedig egy rádióadó működtetésének ötletét vetette fel. A napi program végén köszöntötték az időközben megérkezett Szőcs Géza Kossuth-díjas költőt, aki az elhangzottak kapcsán például a határ menti régiók kulturális „hajszálgyökerei” összekapcsolásának fontosságáról beszélt, majd az emlékezet témaköre kapcsán egyetlen regényéből, a Limpopóból olvasott fel a témához kötődő, például a szeretet szó elfelejtetéséről szóló részleteket, majd a Bárka folyóiratban megjelent verseiből egy csokorra valót. Fried Noémi Lujza maszol.ro 2016. szeptember 3.Hogy feledésbe ne merüljönAmikor halála előtt bő három nappal búcsút vettem Jánostól, kézfogásunk mintha az elmúlt öt évtizedet is életvonalunkra préselte volna. Az övére, amely már-már az örökkévalóságot érintette, az enyémre, amely még mérhető az ember – kinek átkozott, kinek szent – találmányával, az idővel. Halálba készülő barátom kézfogása ugyanolyan kemény és határozott volt, mint amikor 1966 szeptemberében egy, a kiadását tekintve reménytelennek tetsző, kilenc költő, a Kilencek nevével jegyzett antológia összeállítása kapcsán, amelynek címe az ő verse révén lett Elérhetetlen föld, megismerkedtünk. Kézfogását – a megalkuvást nem ismerő konok céltudatosság véseteként – arcvonásai hitelesítették. Az arca volt eleven névjegye. Az arc, amely mit se változott azóta, hogy egy neki szánt géppuskasorozat 1956 őszén a kezében tartott vizesvödörbe csillagjegyet lyuggatott. Tankokkal legázolt népének csillagjegyét. A víz, amely az élet, a létezés legcsodálatosabb jelképe, a pesti utcakőre ömölve, így változott számára a szomjazott szabadság keresztvizévé. Jánost ez az akkor lelkébe ivódott szabadságvágy vezérelte. Naponta vallott róla: vallomása a munkája volt. Önmagának kikovácsolt minőségelvéből nem engedett. Mindent a legmagasabb szinten igyekezett művelni. A csodát is – amire Nagy László mindnyájunkat int. Jánost gyermekkora, eszmélkedésének kamaszévei Soroksárhoz kötik ugyan, de örök visszatérő volt Somogy megyébe, Nagyberkibe, ahol 1942 őszén született. A megrendült gyermek mindenkinél fogékonyabb a visszájára fordított világ hétköznapjainak drámáira. Jánosba beléivódtak a magyar falu, a magyar vidék kettős szétverésének pillanatképei. Az 1948 utáni évek pokoli miniatúrái az 1958-at követő kolhozosítás idejében kinagyítódtak. A lerombolásra ítélt stációkkal a Száműzött történetek című novelláskötetében szembesít. „Azért írtam meg őket, hogy ne merüljenek feledésbe” – vallotta egy interjújában. Napjaink jeles építésze, Petrovits László osztálytársa volt a kisképzőben. Halálhírét hallva úgy emlékezett rá, hogy János az évfolyam kiemelkedő rajztehetségeként állandóan a verseskönyveket bújta. Úgy állt a rajztábla előtt, mintha modellje éppen a költészet volna, amelynek megfejtendő titkát szeretné érzékelhetővé, láthatóvá tenni. A vázlatlapok kötetté, kötetekké álltak össze. A belső tükör című gyűjteményes kötetének első verse, A szénahordás kétsorosa ugyanolyan tökéletes alkotás, mint A nemlét dallama című záróvers. Oláh Jánostól búcsúzva itt legyen merszünk kimondani, hogy a mai magyar próza, a mai magyar költészet egyik legrangosabb képviselője. Emellett megmentette és élvonalba emelte a kimúlásra ítélt Magyar Napló című havilapot, amelynek szerkesztőségét könyvkiadóvá bővítette – a legkedvezőtlenebb széljárásban. Már betegségével küzdve megalapította az Irodalmi Magazint, amelyet negyedévenként lerakandó értékpilléreknek remélt. Könyvesboltot nyitott és konferenciákat szervezett a népi irodalom újraértelmezésének szükségességére, értékeinek tudatosítására. Vállalta a küzdelmet, vallva, hogy az esélytelenségben is helyt kell állni. Dzsúdósként a válogatottságig vitte, s e sportág éveken át kenyérkeresetet biztosító edzőjeként több fiatalt segített az élvonalba. Tudatában annak, hogy milyen szent műalkotás a család, feleségével, Mezey Katalinnal, akivel költőként, a magyar irodalom mindeneseként is társak voltak, azt naponta oltalmazták, formálták, tették a megszokottságot száműzően harmonikussá. Példájuk bizonyára nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyermekeik, Jani (Lackfi János), Kati és Matyi is művészek lettek. János a múlt tavasszal remélte, hogy megéli júniusban várt dédunokája megszületését. Hét unokája után – Istennek köszönhetően – megélte a második dédunoka világra jöttét is… Az Elérhetetlen földben megjelent Kiáltvány című versének harmadik szakasza csupa kérdésekből áll: ,,Ki tud az ébredéssel egybeforrni? / Vagy a zavart keltő halál lépteivel egyenlő minden óra, / perc? Előre, hátra az idő legkisebb és legnagyobb egységei ugyanabba a feledésbe térnek? / Emlékezés nélkül meg lehet-e mAradni?” Bíztam abban, János, hogy az Általad feltett kérdéseken együtt tűnődhetünk a badacsonyőrsi diófa alatt. Bízom abban, ha ott már nem is, majd ott, ahol vársz ránk, igen. Addig is Isten Veled. KOVÁCS ISTVÁN Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 4.Lövétei Lázár Lászlóé az Év legjobb könyve díjLövétei Lázár László Alkalmi című verseskötete kapta az Év legjobb könyve díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának estjén a budapesti Műcsarnokban csütörtökön – számolt be a Magyar Idők napilap. Lövétei Lázár László kötetét Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld folyóirat szerkesztője méltatta. Személyes hangvételű laudációjában megemlítette, Lövéteit – aki a Székelyföld főszerkesztője – megkerülhetetlen költőnek tartja, nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az összmagyarság számára is. Ha egy embert kellene ajánlanom az erdélyiek közül, aki hitelesen szól szorongásainkról, dilemmáinkról, aki leginkább kifejez minket, egyértelműen Lövétei Lázár Lászlóra esne a választásom” – hangsúlyozta Fekete Vince. Az ünnepségen Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője köszöntőjében elmondta, hogy harmadszor adják át a díjakat, amelyekről titkos szavazás útján dönt az irodalmi tagozat. A 2017-es Könyvnívódíjat Az ellenség földje című elbeszéléskötetéért Majoros Sándor író és Halott nők című verseskötetéért Terék Anna költő vehette át. Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-18
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
